Akkor térjünk rá az egyik legfontosabb párkapcsolatmegtartó, harmonizáló, támogató tudásra, a VAN szemléletre. Ennek is a társadalom által legkevésbé elfogadott alappillérére, az önszeretetre. Leginkább annak hiányára. Hogy hogy jön ide a VAN, amiről naponta beszélek? És mi is az? Nézzük csak! Röviden összefoglalva, a meglévő dolgokra, értékekre, örömökre való fókuszálás, az állandó hiány állapota helyett. Ennek az életszemléletnek VAN hat, egyfelé sétáló lába:

• önszeretet, önelfogadás, önértékelés
• az élet szeretete
• a váratlan, vagy nem kívánatos életesemények és más emberek elfogadása
• panaszkodás helyett az örömök megélése
• bizalom
• társunk lényéért érzett hála

De úgy ám! Amikor nem azért vagyok hálás neki, mert időben ért haza, vagy vállalt feladatain felül még el is mosogatott, vagy jó volt az ágyban. Hanem azért, mert létezik, mert mellettem van. Akkor is, ha pocsék teljesítményt nyújtott, ha képtelen volt betartani az ígéretét. Sőt! Akkor a leginkább! Hiszen ő is tudja, hogy hibázott, és sajnos bántja is magát eléggé emiatt. Éppen földre viszi magát, és kezdi rugdalni a védtelen „bűnöst”. Őszintén, milyen dolog az, hogy még te is rúgsz hármat a földön fekvőn? Halljam! Nem, nem helytelen! Hanem embertelen, kegyetlen, szánalmas! Pontosan ilyenkor van leginkább szüksége a szeretetre, szeretetünk kimutatására, a megbocsátásra.

Ha visszaugrunk az első ponthoz, láthatjuk, hogy saját magunkkal is ugyanez a teendőnk. Felsegíteni, amikor elesett, felszabadítani bűnei alól, megbocsátani neki mindenért. Igen, mindenért! És mihamarabb. Ja, hogy konkrétan mikor? Az egyszerűség kedvéért, meg hogy ne kelljen lázasan lapozgatni a naptárt: MOST! És ez még önmagában nem elég. A saját békejobbunkat jó, ha el is fogadjuk. Ez nem azt jelenti, hogy mostantól bármit megtehetünk. Ha hibáztunk, vállaljuk a felelősséget. De ennyi. Nem több! Ha egy percig hibáztunk, akkor ne verjük a fejünket a falba, ne büntessük és büntettessük magunkat a párunkkal hónapokig! Mert akkor nem egy percet rontottunk el az életünkből, hanem hónapokat.

A hat láb egy irányba tart, ugyanarra a ritmusra lép. Csak a szavak játszanak velünk, a lényeg ugyanaz, bárhogy is nevezzük. Leegyszerűsítve: ha szeretjük az életet, akkor bízunk benne. Magunkban, a gondviselésben, az angyalokban, Istenben, az egyensúlyban, az igazságosságban, az univerzumban, a jóban, a szerencsében, a változásban, az állandóságban.

Ha bízunk benne, akkor nem rémülünk meg, nem lázadunk, nem háborodunk fel, nem jajveszékelünk, nem hisztizünk. Még akkor sem, amikor mást dob a gép, amikor totál ellenkezőleg történik minden, mint ahogy elképzeltük, mint ahogy ki akartuk sajtolni, mint ahogy „parancsoltuk”. Inkább megállunk egy percre, és megengedjük, hogy úgy legyen, ahogy egyébként már van. És ha elég bizalommal nézünk rá, egyszer csak észrevesszük, hogy ami történt, százszor jobb, mint amit valaha el mertünk képzelni. Vagy pillanatnyilag rohadtul nem jobb. De egy kis türelemmel szemlélve, előbb-utóbb kirajzolódik, hogy mégis jól alakul, csak a forgatókönyv kicsit más. Ha lerobban az autónk az országúton, két választásunk van. Elkezdünk toporzékolni, hibáztatjuk a szerelőt, a gyárat, a feleséget (ő használta a múlt héten, tuti, hogy tönkrevágott benne valamit), vagy magunkat. Vagy örülünk neki, hogy pont van egy benzinkút 50 méterre, és hálásak vagyunk, hogy oda könnyedén betolhatjuk. És a tologatás közben azért is hálásak vagyunk, hogy nem S osztályos Mercink van, hanem egy könnyű kis Suzukink.

Lefordítva: VAN egy csodálatra méltó ember: én. VAN mellettem egy társ, aki szintén csodálatra méltó. VAN erőm, időm, képességem, lehetőségem, szerencsém, egészségem, bölcsességem, látásom ahhoz, hogy ezeket a sorokat elolvassam, megértsem, egyetértsek, vagy vitába szálljak vele. Bizonyára vannak barátaim, javaim, emlékeim, terveim, örömeim, bánataim, vágyaim, és még sorolhatnám 30 oldalon keresztül. Ez már önmagában a MINDEN.

Ja, hogy mim NINCS?

Őszinte leszek és vulgáris. Leszarom! Mert nem ez a fontos!

Lefordítva párkapcsolati nyelvezetre: addig nem érdekel, hogy mit NEM kapsz meg a párodtól, mire NEM képes, milyen autótok NINCS, amíg fel nem sorolod, hogy mi mindent kapsz tőle, mire képes érted, milyen autótok VAN. Ja, hogy naponta többször megölel? Ja, hogy nagyon finomakat főz hétvégén? Ja, hogy a 25 éves Opeletekkel vígan jártok hetente a balatoni telekre? Akkor miért nem ezzel kezdted? Ezt miért nem veszed észre? Ezekért miért nem tudsz hálás lenni? Ja, hogy a múltkor késett fél órát? Ja, hogy szökőévben egyszer hajlandó csak elmosogatni? Ja, hogy az Opelnek csak belülről nyílik a jobb hátsó ajtaja? Részvétem! Valóban borzalmas lehet az életed. De nem a körülmények miatt, és nem is a párod miatt. Hanem miattad!

Itt az idő, hogy változtass ezen! Kezdhetjük?

Tehát, a helyes sorrend a következő. A környezet, a párod rendben van. Vagy ha nem, majd Ő változtat a hozzáállásán. Neked saját magad elfogadásával, a „bűneid” megbocsátásával, a „hibáid” és erényeid átölelésével, megszeretgetésével kell kezdened! Ehhez szembe kell nézni önmagaddal, bátran, és kendőzetlenül feltárva, ami a mélyben lapul. Amikor ezzel megvagy, akkor leszel képes másokat, így a párodat is szeretni. Kérd a türelmét addig, és hogy álljon melléd ebben a nehéz időszakban. Hidd el, mindkettőtöknek megéri.